A DÖME TRANS KFT. Bács-Kiskun megyében található szállítmányozó vállalat, amelyet 1994-ben Dömök Béla és felesége alapított Páhin a Vasút utca 34. szám alatt.
A cél az volt, hogy a saját teherautókon kívül a környező településeken élő 1-2 db teherautóval rendelkező egyéni vállalkozókat összefogja és közös irányítás alatt létrehozzon egy állandó, dinamikus csapatot. A cég alapítása óta foglalkozik a belföldi és kisebb mértékben a nemzetközi ömlesztett termény- takarmány szállításával.

Fő tevékenységi körünk a Duna közelsége miatt az uszályok kirakodása illetve berakodása, de több takarmánykeverő és feldolgozó üzemet, illetve állattartó telepet is folyamatosan ellátunk áruval. Cégünk évente 600-700 ezer tonna árut mozgat meg, a 12 saját és a 80-90 db alvállalkozónk által üzemeltetett gépkocsival. Jó kapcsolatainknak köszönhetően, szükség esetén nagyobb létszámú gépjárművel is ki tudunk állni, 24 órán belül az Ország bármely pontján.

Minőségpolitika
 

Megbízóink elvárásait, érdekeit, rövid és hosszú távú igényeit mindenkor elsődlegesnek tartjuk, pontos, biztonságos és megfelelő díjazású fuvarozásunkkal kívánunk hozzájárulni üzleti és gazdasági eredményeikhez, és részesedni akarunk sikereikben.

A vevőinkkel és beszállítóinkkal hosszú távú kapcsolatra törekszünk.

Alapvető követelménynek tekintjük, hogy minőségorientált és szakmailag jól felkészült vezetéssel, jól szervezett munkával, folyamatos képzéssel és a személyi érdekeltségek megteremtésével Társaságunk minden dolgozója minőség centrikus legyen.

A Döme Trans Kft. szolgáltatásaival hírnevet, megbecsülést és megérdemelt eredményt kíván elérni.

Referenciák

Cargill Zrt. - Budapest

Ubm Agro Zrt. - Pilisvörösvár

Ubm Feed Kft. - Környe

Gof-Hungary Kft. - Nyíregyháza

Nt Kft. - Kiskunfélegyháza

Elérhetőségek

Dömök Tamás: 0620/947-4867
Dömök Róbert: 0620/3335787
Központi elérhetőség: 0678/436188
Címe: 6075 Páhi Kossuth u. 1/b
Email: dometrans@t-online.hu

Pályázatok

Kedvezményezett: "DÖME TRANS" Szállítási és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Projektazonosító száma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-02754

Fejlesztés tárgya: ?Technológia fejlesztés és csarnok építés?

Szerződött támogatás összege: 125 706 392 Ft

A projekt tartalmának részletes bemutatása: A vállalkozás tulajdonában lévő gépjármű vontatmányok és egyéb kiegészítő eszközök tárolására, a pályázat keretein belül, saját tulajdonában lévő 6075 Páhi, külterület hrsz.: 0246/16 területre 1588 nm-es raktárcsarnokot épített a pályázat segítségével. Beszerzésre került 1 db MTHM-18 hídmérleg, ami a közúti árufuvarozáshoz elengedhetetlen, így pontos súlyokat tud meghatározni a fuvarozott áruk tekintetében. Beszerzésre került 1 db MANITOU MLT 737-130 PS rakodógép. Ilyen modern eszközzel nem rendelkezett a vállalkozás, ami a ki és berakodást nagyban megkönnyíti. Nyelvi képzésen vett részt a vállalkozás vezetője.

A projekt befejezési dátuma: 2023.11.02.


Galéria

 

Döme Trans Kft - 2013